Helyszínek

Seven Hills Distillery

 

Egy kis kézműves gin, vodka és whisky lepárló Tokaj-Hegyalján, ahol csodálatos természeti környezetben készítjük nektek prémium kisszériás párlatainkat. 2020-as nyitásunk óta párlatainkkal számos nemzetközi és hazai díjat szereztünk. Első kereskedelmi termékünk 2021-ben a World Gin Awards-on a világ legjobbja címet elnyerő Tokaj GIN, majd 2022 év végétől elérhető a többszörös aranyérmes, évjáratos Furmint Vodkánk. Első Single Malt Whisky-nk 2024 év elejétől lesz elérhető igen limitált mennyiségben!  

Hegyaljára alapvetően a whiskykészítés miatt jöttünk, hisz számos szempont miatt ez a terület a legalkalmasabb az országban prémium párlatok készítésére. Lepárlónkat 2020 őszén nyitottuk meg, ahol betekintést nyerhettek technológiánkba, alapanyagainkba. Hollandiában vásárolt lepárló berendezésünket kifejezetten a gin, vodka és whiskykészítés igényeinek megfelelően alakítottuk át, egykörös lepárlási módszert alkalmazva. Amit csak tudunk helyi gazdáktól vásárolunk, legyen az alapanyag vagy hordó az érleléshez, így az általunk készített párlatok hűen reprezentálják Hegyalja hagyományait, és mutatnak egy sokkal fényesebb jövőbe, hisz Hegyalja már rég nem csak a borról szól!

Egészséges maximalizmussal a tökéletességre törekszünk, és nem is érjük be kevesebbel! Egyesítjük a tokaji borvidék hagyományait és különleges mikroklímáját a modern technológiával, melynek eredményeként nemzetközileg is a legmagasabban elismert egyedi párlatokat készítünk!

 

SEVEN COCKTAIL BAR

Büszkén mutatjuk meg nektek koktélbárunkat, Budapesten, a VII. kerületben, melyet egyszerűen csak SEVEN névre kereszteltünk. Nagyon régi vágyunk teljesült ezzel, hisz a lepárlónk távolsága a fővárostól sok esetben akadályt jelentett nektek, hogy megismerkedjetek velünk és persze a Tokaj ginnel. Ezért is nagy boldogság, hogy találtunk egy tökéletes lokációt Bp-en, és márkanagykövetünk Richard Rico Kormos személyében pedig a tökéletes bar managert!

Képzeljetek el egy olyan koktélbárt, ahol olyan emberek szolgálnak ki, akik tökéletesen ismerik az italokat, melyekkel dolgoznak, és nagyon szívesen válaszolnak is a bennetek felmerülő kérdésekre, ahol több mint 250 féle alkoholos italból és elképesztő signature ill. klasszikus koktélkínálatból választhattok. Ha esetleg megéhezel sem kell messzire menni, mert atombiztos minimalizmusra hangolt finger foodok is vannak ám!

Cím:
Bodrogkisfalud, Petőfi utca 2/B.
Web:
https://sevenhillsdistillery.com/
Facebook:
https://www.facebook.com/SevenHillsDistillery