Gasztronómia

A tokaji BAZ Beer – Think global, drink local!

A BAZ Beer sörfőzde 2018-as indulását elsősorban az motiválta, hogy elérhető legyen a régióban előállított jó minőségű sör.

A főzde Tokajban épült meg és készíti azóta a klasszikus és új hullámos söröket.

Egyik első sörünk, a Kenderes IPA, amely hűen képviseli a főzde kreatív működését, hiszen a kender és komló együttes  asználata elég ritka a sörpiacon. A kraft sörfőzdék lehetősége, hogy egyedi tételekkel mutassák meg a sör ezer arcát. Ezt az utat járjuk mi is.

Azalapszortiment mellett kiemelt szerepet kapnak az egyszeri főzetek. Ezekkel a sörökkel igyekszünk minél szorosabban kapcsolódni a helyi termékekhez és termelőkhöz.

„Think global, drink local!” Fontos számunkra a lokalitás, minél több hegyaljai terméket használjunk fel a söreinknél. Így indult el a Juice Boi sorozat, ami hárslevelű mustot „házasít” az alapsörbe. Elindult a Barrel Aged vonal is, amely során elsősorban helyi borászok hordóit
használjuk a sör érlelésére.